Felvezető előre…

... a többiek maradjanak helyben! A Magyar Néphadsereg 4228-as számú hódmezővásárhelyi ezredének lakójaként 1973-74-ben elég sokszor volt alkalmam ezt a felszólítást elkiáltani, később nekem címezve...

Semmelweis óta nem halnak meg tömegesen gyermekágyi lázban az asszonyok. Ebben az esetben az értetlenség, szűklátókörűség eredménye mindössze annyi, amennyien előtte haltak meg fölöslegesen.

A máglyán elégetett kuruzsló asszonyra gondolok, aki néhány perccel azelőtt, hogy meggyújtották talpa alatt a máglyát, elmondta bíráinak a titkát. Az egyetlen varázsszert, amelyhez folyamodott. Varázslata annyi volt, hogy szerszámait ugyanúgy megfőzte használat előtt, mint az ételét. Így tiltott beavatkozásainak nem voltak halálos áldozatai akkor, amikor a szülésbe sokan belehaltak.

Nem ő tehetett arról, hogy az ítélkezők kiváncsisága nem terjedt tovább. Nem töprengtek összefüggéseken.

Mit tettek?

Kiadták a történelem folyamán oly sokszor kiadott parancsot: gyújtsák meg a máglyát. S evvel, csupán evvel az egyetlen ítéletvégrehajtással halálra ítélték azok nagy részét is, akik Semmelweisig gyermekágyi lázban meghaltak
Fejes Endre: Gondolta a fene

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Hogy ne maradjon le semmiről!

Hírek

Rólunk

Fertőzések világában élünk. Hiú volt az a remény, hogy az életkörülmények javulása, a köztisztaság, a tudatos higiénia és higiéné, a védőoltások kiterjesztése és elterjesztése el fogja tüntetni a veszedelmes fertőzéseket és megszünteti a járványokat.

Azt látjuk, hogy tovább élnek, sőt egyre fertőzőbb és súlyosabb formában térnek vissza a leküzdöttnek hitt fertőző betegségek, megjelennek újabb, soha nem látott, vagy emberre veszélyt jelentőként nem ismert fertőzések, és a gyógyításuk terén lehetőségeink egyre szűkülnek. Lelassult az új antibiotikumok fejlesztése és megnőtt a baktériumok ellenálló képessége az antibiotikumokkal és a fertőtlenítő szerekkel szemben.

A lakosság tájékozottsága, mondhatni tudatlansága pedig sürgeti a széles körű, tudományos alapokon nyugvó, hiteles, de megérthető és ezért elfogadásra reményt keltő felvilágosító, ismeretterjesztő megszólalásokat Ennek a hiánynak pótlására szövetkeztünk mi, hogy a szakmai (az egészségügy minden posztján dolgozó) és az érdeklődő általános műveltségű olvasóközönségnek nyújtsunk új ismereteket, vagy bővítsük a meglévőket.

Sok évtizedes gyakorlattal bíró szakemberek szerkesztik ezt az oldalt, és a hamarosan induló tudományos folyóiratot. Bízunk abban, hogy ez is, az is bővülő követői bázisra talál, és hasznossá válik Mi használni akarunk!

Felvezető előre…

... a többiek maradjanak helyben! A Magyar Néphadsereg 4228-as számú hódmezővásárhelyi ezredének lakójaként 1973-74-ben elég sokszor volt alkalmam ezt a felszólítást elkiáltani, később nekem címezve...

Toxoplazmózis

Meghatározás: a toxoplazmózis többnyire tünetmentes formában zajló, enyhe lefolyású fertőző betegség, mely terhesség alatt magzati károsodást okozhat.  Epidemiológia: az egész világon elterjedt betegség, melyen a...

Lyme-kór

Meghatározás: a Lyme-kór (borrelózis) a védőoltással nem védett személyek leggyakoribb, a kórokozóval fertőzött kullancsok által terjesztett betegsége.  Epidemiológia: hazánkban mind a fertőzött területek nagysága, mind...

Takács Mária: Orvosi virológia

A virológia az orvostudomány egyik leggyorsabban fejlődő ága. Napjainkban a virológia, a vírusok által okozott megbetegedések mindenkit foglalkoztatnak. A könyv az orvosi virológiát a maga...

Eszed?

Néhány évvel ezelőtt módom volt részt venni egy az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége szervezésében tartott élelmiszerbiztonsági tudományos rendezvényen. Az első rész előadásai a GNP,...

Toxoplazmózis

Meghatározás: a toxoplazmózis többnyire tünetmentes formában zajló, enyhe lefolyású fertőző betegség, mely terhesség alatt magzati károsodást okozhat.  Epidemiológia: az egész világon elterjedt betegség, melyen a...